Az eredeti épület az 1900-as évek elején épült nyaralóépület. Akkor még hozzá tartozott a tőle délre eső 2000 m²-es díszkert is. A dunai vízerőmű beruházása miatt lakatlanná vált és mintegy 30 év sorsára hagyott, szélfútta állapot után került ismét értő kezekbe. Az díszkert által elvesztett déli főirányt a megmaradt kert újraértelmezésével transzponáltuk kelet-nyugativá, Dunára merőlegessé, mint a táji irányultság második főtengelyévé, bejárati homlokzattal hangsúlyt adva a keleti oldalnak. Nem törekedtünk az épület eredeti állapotának tökéletes műemléki helyreállítására, ugyanakkor értékként kezeltünk minden töredéket, mely közelebb vitt bennünket a ház múltjához, igyekeztünk élő minőséggé tenni a múlt és a jelen kohézióját. A megérkezés középső szintjében visszaállítottuk a kiolvasható eredeti térstruktúrát és ennek érdekében a ház kiszolgáló elmeit a bejárati pavilon beforduló szárnyába integráltuk. Az alagsori szintet a kivitelezés megkezdése előtti árvíz a Duna vendégszobájává tette: másodlagos lakófunkció kapott itt helyet, mely elviseli a folyó klímaváltozás miatt egyre sűrűbb vendégjárását. A tető szintje a jelenidő, mely keretező térszervezésével, a fő égtájak irányába megnyitott, a dunamenti és Duna iránt ható táji energiákat önmagán áteresztő teraszokkal teljesen önálló életet élő szint.