LIGETI-MŰTEREM ÉS VILLA ÁTALAKÍTÁSA, BUDAPEST

2016

FOTÓ: BUJNOVSZKY TAMÁS

Ligeti Miklós szobrászművész Bálint Zoltán és Jámbor Lajos építészek által tervezett, 1905-ben megépült műteremvilláját 2016-ban vásárolta meg a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány nem kis részben azért, hogy az akkor már súlyos állapotú műemléket megmentve saját székházat alakíthasson ki. Az Alapítvány célja volt, hogy a ház felújításával, karakterének, épített értékeinek megőrzésével, alapítványi székházként való használatával nemzeti értékeink megőrzését és új értékteremtést szolgálja. Ennek szolgálatába állítottuk tudásunkat mi is a ház térrendszerének és jellegzetes elemeinek megóvására, még inkább az eredeti építő szándék ma is érezhető hangulatának és hangsúlyainak kiemelésére törekedtünk úgy, hogy a tovább építés által a használatnak legmegfelelőbb, élő egységgé váljék a kompozícióban múlt és jelen kohéziója.