Az építészeti koncepció kialakítását három dolog inspirálta: a felhő mint vizuális fenomén, a tészta szaggatás mint alakító, formáló eszköz és a „szem a tenyéren” motívum mint szimbolikus jelentés. A felhő ideája nem csak térbeli helyzetet jelent, hanem egy vizuális fenomént is, mely leginkább a változatos légköri jelenségekben figyelhető meg. Ennek jellemzői a változékonyság, a bizonytalan kontúrok, a valószerűtlen, érzékszervi hallucinációkhoz hasonlatos látványok, a távolság, a lépték érzékelésének bizonytalansága, a légperspektíva, a formátlanság, a délibáb, és különböző fényjelenségek. A rendelkezésre álló területhez képest nagy funkcionális program azt a döntést kényszerítette ki, hogy a kenyérgyár épületének földszintes részeit fölülépítsük egy emelettel. Az új ráépítés könnyed, lebegő, anyagtalan felhőként viselkedik, mely rátelepszik a nehéz, súlyos téglaarchitektúrára, így karakteresen elválik tőle. A felhő takarásában megbújik a kenyérgyár épülete és az új földszinti kiegészítések. A liszttorony mint afféle felhőkarcoló emelkedik ki belőle. Ahogyan a felhők változatos alakzataiban különféle dolgokat, arcokat, lényeket ismerünk fel úgy kezdett a kialakult térbeli formáció felülnézeti képe egy lyukas tenyérre emlékeztetni. Ez csupán véletlennek köszönhető, hiszen az újak számát a funkciócsoportok határozták meg. Az öt ujjban öt eltérő funkció kapott helyet: az első és egyben a legvastagabb a kenyérgyárépület és a benne lévő képzőművészeti kiállítótér, az óramutató járásával megegyezően haladva a második a konferencia és színházi terem, a harmadik az intézményirányítás terei, negyedik az ismeretterjesztő és az oktatási funkciók, az ötödik pedig az étterem.